Világnézet világfelfogás történelmi típusai. Navigációs menü

Nem csoda, hiszen világnézetek csaptak össze, melyek az egész élet- és világfelfogás átértékelésének alapjait bolygatták meg s melyek mihelyt ama régi s mindig új felismerés alapján, hogy akié az iskola, azé a jövő, kölcsönösen a legodaadóbb gonddal fordultak az iskola kérdései felé, egész irányzatukat jellemző módon voltak kénytelenek állást foglalni annak a tárgynak tanításával szemben, világnézet világfelfogás történelmi típusai elméleti tisztázása körül általában s jelentőségének értékelése körül is oly figyelemreméltó tudományos harc folyik.

Csak természetes, hogy a vallásról s az oktatásról való felfogás változásával a vallástanítás kérdésében is a reformok egész tömege került felszínre: mindenik azzal az igénnyel, hogy a pedagógia s a vallástudomány megállapításai alapján szerkeszti meg új rendszerét. A főbb típusokat ilyenformán lehetne összeállítani: A legradikálisabb reformterv a vallásoktatást egészen száműzi az iskolából, s alapítja érveit arra a történeti és lélektani »megfigyelésre«, hogy a vallás az emberi lélek kiveszőben levő funkciója, mely a fejlődés rendjén egészen el fog tűnni, s mint egy szerepét eljátszott lelki tevékenységet, melynek feladata az volt, hogy az önálló erkölcsi életre előkészítsen, mellőzi az oktatás tényezői közül s helyére egy általános emberi etika alapelemeit kívánja beilleszteni.

Betekintés: Mi a filozófia?

Emellett a gyökeres elítélése mellett a vallásnak egyáltalában szinte fölösleges még arra az igazán nem lámpással keresendő érvre is hivatkozni, hogy a vallásoktatás manapság igen sokszor egy rég túlhaladt világnézet dogmatikus elfogadtatása formájában történik, tehát a vallásoktatás - törlendő. Maga ez a következtetés is gyanússá tenné a radikalizmust, mely, ha következetes akarna lenni, a nyelveket is ki kellene dobnia az iskolából, mivel tanításuk didaktikaellenes módon történhetik.

Azonban a radikalizmus tévedése nem ez az elhirtelenkedett következtetés, mely - a régi kép szerint - a fürdővízzel együtt a gyermeket is kidobná, hanem tudományos alapfelfogása maga, mely didaktikáját is megrontja.

Igen, változott a vallás tartalma, csakúgy, mint elméleti magyarázata, de a változó tartalom nem jelenti a szellem azon tevékenységének kiveszését, mely azt a tartalmat - a szellem fejlettségi foka szerint - létesíti, mint ahogy az ízlés változása nem jelenti a műérzék elsorvadását.

Ez a fajta radikalizmus rossz szociológus, mert rossz lélekbúvár - s ezért rossz pedagógus is.

Avagy, ha a vallás világnézet világfelfogás történelmi típusai csakugyan az erkölcsiségre való előkészítés volt, merné-e nyugodt lélekkel nélkülözni azt az előkészítő szerepet; ha a vallás csakugyan valami mennyei rendőrség, mint Machiavellinek volt, hiszi-e, hogy ezentúl el lehet lenni szolgálatai nélkül?

Hol van történeti kezessége e nélkülözhetőségnek - éppen amaz erkölcs érdekében, melyre nézve fölöslegesnek mondatik? Különösen pedig hol van lélektani kezessége annak, hogy a vallás csakugyan semmi egyéb, mint alacsonyabb fokú erkölcsiség? S végre micsoda pedagógiai bölcsesség az, mely, ha csak történeti jelentősége van is a vallásnak, egy oly kiválóan fontos történeti jelenséget száműz a megismerésre érdemes tárgyak közül! A radikalizmus elhamarkodott ítélkezése ellen a vallás egy jobban tájékozott ítélőszékhez föllebbez, amely tudja, hogy a szellem vallásos tevékenysége a világ sajátos szemlélését jelenti, melyben a világkép egészével állunk szemben, melyet az öntudat - mindenkori fejlettségi foka, vagyis tömörítő intuíciója szerint - egy nagy lendülettel összefoglal: mi egyebet mível a »vallásos kedély«, mikor a világot az általa átfogható világot kormányzó legfőbb lény gondolatához lendül?

Ez a vallásos szemlélődés és az esztétikai szemlélés rokonságának mély gyökere - ez az egyetemes és emberileg kényszerű közösség a fétisimádó és egy Goethe vagy Loyola vallásossága közt.

Tartalom ajánló

Ebben az egész világképre forduló szemléletben természetesen az erkölcsi szféra is alkotó mozzanat gyanánt szerepel; a vallásos kedély számára az erkölcsi világrend a maga törvényeivel az isteni világrend alkotórésze, anélkül, hogy a kétféle lelki funkciónak, a vallásosnak és erkölcsinek sajátos önállóságát a másik kedvéért fel kellene áldozni.

Ennek az igazoltabb lélektani felfogásnak alapján áll a reformtervek másik típusa, mely a vallás lényegének hívebb felismeréséből kiindulva sürgeti a vallás helyesebb tanítását.

Mi az az összeesküvés? Luc Boltanski a rejtelmekről és az összeesküvésekről írott munkájában idézi korunk egyik legismertebb összeesküvés-szakértője, Peter Knight definícióját, majd néhány pontban kritikai megjegyzéseket fűz hozzá. A frontvonal meghúzása valóban nem könnyű, mondja Boltanski, hiszen számításba kell venni az összeesküvésben résztvevők hatalmát, továbbá az összeesküvés kiterjedtségét, társadalmi méretét stb. De ha az emberek terminust vizsgáljuk, azzal kell szembesülnünk, hogy némelyek nem kizárólagosan embereket vádolnak összeesküvések kitervelésével és kivitelezésével, hanem olykor földönkívüli lényeket, esetleg intelligens robotokat.

E reformot a dolog természete szerint az egyháztól, mint a vallás és a vallásos közönség természetes őrétől és gondozójától kellett várni; s maga az a tény, hogy az egyházban - elsősorban a protestantizmusban, melynek lényege a szüntelen reformáció - ennek a reformnak szükségérzete is mindig élénk volt és idegen, külső világnézet világfelfogás történelmi típusai nélkül is a mindenkori »modern« didaktikai elveket felhasználta, nem egyszer megalkotta: önmagában is elég erős arra, hogy rehabilitálja azt az intézményt, melynek munkáját a jelen kultúrájában manapság divat lett lekicsinyelni.

A vallásoktatás terén a didaktikai summum bonum-ot végre is a vallás lényegének hű felismerése biztosíthatja, s aki erre szenteli erejét, az egyház férfiaival közös irányban dolgozik - miért hinnők hát apriori alkalmatlanoknak erre a munkára a hivatalos őrállókat?

A tanulói tudás összetevőjévé vált az indirekt forrásokból, az irodalomból, a történeti dokumentumokból, a világra vonatkozó vélekedésekből szerzett tudás. Fontos tudásközvetítő szerepet tölt be a kultúra, az egyes kultúrákra történetileg egymásra rétegződő szimbólumrendszerek. A tanulmány azt elemzi, hogy a világképek milyen tudásmintázatokat közvetítenek a tanulók számára, s ez hogyan épül be a világról alkotott tudáskészletükbe. Géczi János A tudásátadás történelmi formái és az iskola Bevezetés: Az intézményen kívül szerzett tudás előtérbe kerülése A neveléstudományi kutatók a tanulói tudás összetevőinek elemzésekor témánk vizsgálatában is fontos sajátosságra lettek figyelmesek.

S a vallásoktatás reformja a legközvetlenebbül illusztrálja a képességet éppúgy, mint a céltudatos munkát a vallásoktatásban, melynek vezető elveit a következőkben foglalhatjuk össze.

Ez a vallásoktatás nem téveszti szem elől, hogy az oktatás kat'exochén értelmi munka, melyet a szellem többi funkcióinak: érzésnek, akarásnak tisztulása természetes eredményül kísér, anélkül, hogy ezek nevelését, azaz kifejlesztését egymaga végeztetné vagy pótolni tudná. De a tiszta ismerettől lelki életünk központi magvának, az intelligenciának izmosodását jogosan várja, s azért a vallásoktatás elé célul a vallás életjelenségeinek elérhető legtisztább ismeretét tűzi ki, amelyre csak a legtágabb értelemben vett vallástudomány legszabadabb művelése képesíti, nyugodtan várván, hogy a didaktikai rendszerességgel előhaladó ismerettisztulás nyomában világnézet világfelfogás történelmi típusai vallásos érzés is tisztul és mélyül.

Távlatok - Világnézet, lelkiség, kultúra

E célnak szolgálatában állnak a didaktikai eljárás lépései. A tanítás kezdő fokán az anyag gyűjtése a fő teendő - azé az anyagé, mely a vallásos érzék fejlesztésére van hivatva s mely a magasabb fokon a tiszta értelmi taglalásra vár. Az az alapvető didaktikai elv, mely a gyermek önálló lelki tevékenységéhez parancsolja fűzni a tanítás és tanulás módszeres lépéseit, a vallásoktatásban azt követeli, hogy a gyermek lelkében már átélt s azért újból átélhető élményekhez kapcsolódjék az anyag minden új részlete.

A szemlélet az anyaggyűjtés egyetlen eszköze; a szemléletiség van biztosítva a vallásos alakok - »hősök« - életének meseszerű elbeszélésében.

Még nem kerül sor a vallásos pszichózisok elemzésére; de a tanító már gondot fordít arra, hogy a vallásos életviszony sajátosságai iránt érzéket keltsen.

Ez ugyan nehéz, mert az önmagában transzcendens vallásos viszonyból egy-egy konkrét vallásos géniusz életében a szemlélő - nemcsak a gyermek - legelsősorban egy erkölcsi eszme uralkodó hatalmát pillantja meg; de a gyermek érzéke már finoman megkülönbözteti a vallásos és világnézet világfelfogás történelmi típusai erkölcsi viselkedés még nem értett különbségeit s ezek iránt ébren kell tartanunk látáskorrekciós színterápia, hogy a maga idején a lelki tevékenységek önállóságát megérthesse.

Nyeri pedig ezt az anyagot az oktatás annak a vallásnak történetéből, melyhez a gyermek tartozik; csak mikor az érzelmi szálakkal s a nem tudatos lelki közösség kapcsaival hozzáfűzött legközelebbi s azért legközvetlenebbül átélhető anyagot befogadta, csak világnézet világfelfogás történelmi típusai fordulhat de akkor a vallásos élmények teljességéért, a történeti ismeretek kiegészítéséért s a szűkkeblűség elkerüléséért egyaránt kell is más vallásalakokra is fordulnia figyelmével, mindig egy-egy konkrét történeti személyiség művészileg kidomborított alakjára.

A keresztyén egyházban a tanítás ez első fokán a közvetlen cél ezek alapján Jézus életének és evangéliumának lehetőleg teljes megismerése; a gyermeki elméhez mérten is bámulatos egyszerűség, mely a világnézet világfelfogás történelmi típusai a legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb módon gyökerezteti meg a gyermeki lélekben, biztosítja e munka közvetlen sikerét s a jövő rendszeres reflexiók számára alapot ad.

Huszadik század, 1912

Az evangélium ez egyszerűen objektív megismerése után, melyre nézve vezető elv csak egy lehet, a forma alatt, melybe egy rajongó lelkesedéssel telt kor öltöztette Jézus alakját, már most a lényegesre: magára az evangéliumra kell fordítni a figyelmet, melyből egykor Jézus való alakját meg kell tudnia konstruálni az evangélium ismerőjének - nevezetes tanrészletül illeszkedik be az oktatás anyagába az egyház története, akár bevezetésül, akár helyesebben befejezésül kiegészítve a főbb vallások történetével.

Az egyháztörténelem, a történelemtanítás egyetemes didaktikai elvéhez híven, nem lesz külső dátumok halmaza, hanem Jézus evangéliumának életsorsa. Megismerteti a szükségszerű átalakulásokat, melyeken az »evangéliumi kovász« átment, mihelyt szervezett egyházzá tömörült; a hatásokat, melyeket a világra gyakorolt s attól kapott; a kölcsönhatások e felderítése mellett nem feledkezik meg azokról a sajátosan egyházi jelenségekről, melyekben önmagáról számot adni igyekezett: a tudatos reflexió világnézet világfelfogás történelmi típusai, a hittani és erkölcstani felfogás kifejezéseiről, a dogmákról és az erkölcsi eszmény változásairól.

Fel fogja pedig mindenütt tüntetni azokat a lelki rugókat, melyek egy-egy dogma fogalmazását éltették s melyek képesítik az ifjú elmét ama dogma vallásos tartalmának megértésére s így történeti, tudományos és vallásos értelmezésére. Hogy az egész történeti tanulmány lehetőleg az eredeti források alapján történjék, egyszerűen mint már gyakorolt módszeres fogást kell említnünk.

Különösen ez utóbbi részlettel, az egyház szellemi művének legpregnánsabb részletével, a dogmatörténeti ismeretekkel készíti elő az egyháztörténelem a vallásoktatás befejező munkáját: a vallás lélektani - s amennyire szükséges: filozófiai - magyarázatát. Az összehasonlításra anyagot adó vallástörténelemből s az egyház történetéből oly anyagra tett szert az ifjú, amely képesíti az emberiség vallásos fejlődésének tömörített átélésére; másfelől a vallás lényegének történetileg kifejlődött magyarázatai fogantyút adnak neki a jelen tudományos eredményei alapján álló rendszeres magyarázat megértésére.

E befejező fokon azért - a középiskola végső osztályában - a vallásos tudat tevékenységének lélektani sajátsága, szerepe a lelki életben, különbsége a többi tudatviszonyoktól s rokonsága azokkal - lesz az oktatás hálás tárgya, melynek a történeti ismeretek gazdag illusztrációjául szolgálhatnak.

A lelki életben gyökerező sajátságának e felismerésével nyeri meg az ifjú a vallás teljes megértését, s csak akkor lehet remélni, hogy megértvén a vallás összefüggését a lélek másnemű tevékenységeivel, megszűnik az a teljesen tudománytalan és meddő tusakodás, mely a »tudás és hit« mesterségesen szított ellentétét oly világnézet világfelfogás történelmi típusai módon igyekszik »kibékítni« - ahol pedig csak arról van szó, hogy világosan meg kell vonnunk mind a kettő természetes szerepének határait.

Jelenlegi hely

Ez, nehány vonással, a vallásoktatás olyan felfogásának és berendezésének eszménye, mely - hacsak az elvet komolyan sikerül keresztülvinni - összhangot teremt az ifjú lelkében vallásos tudata és világfelfogása közt s melyben azért a vallás didaktikája jogosan láthatja ama summum bonum kezességét.

A modern vallástudomány és modern pedagógia felismerései alapján helyesbíti ez a didaktika a tudománytalan radikalizmus reformterveit s elég erősnek érzi magát ama merev tömeg áthatására is, mely a fejlődő szellemiség figyelmeztető hangjai elől ma még elzárja fülét s féltékenyen őrzött konzervativizmussal zárkózik el a tudomány s az oktatás sürgetései elől.

A vallásoktatás ugyanazon típusa ellen, melyet a türelmetlen radikalizmus kiirtani kíván, ez az irány is harcot hirdet - a vallás helyesebb ismerete nevében és biztonságával. Ezt a harmadik típust az ortodoxia típusának neveznők.

A tudásátadás történelmi formái és az iskola

Jelleme a vallás felfogásában árulja el magát. Ahol vallásos nézetek történeti kifejezési módjainak feltétlen tekintélyre való elfogadása és elfogadtatása vallásnak hirdettetik, s ahol a vallásoktatás a betű nyűgéből képtelen kiszabadulni, sőt még csak meg sem kísérti, mert nem érzi szükségét kiszabadulni - ott az ortodoxia fagyos és sivár világnézet világfelfogás történelmi típusai érezzük, melyet a kegyeskedő pietizmus színtelen langyossága sem képes otthonossá tenni. A pietizmusban támadt világnézet világfelfogás történelmi típusai ortodoxia élettelen gépiességének történeti ellenhatása és korrekciója; de bármilyen nevezetes volt történeti szerepe e visszahatásnak, nem lehetett igazi korrekciója azért, mert ugyanazon az alapon áll, mint amit javítani akar: a dogmatikus ortodoxia alapján.

A modern vallásoktatásnak, miután biztos szövetséges társat a radikalizmusban alig remélhet, nélküle kell az elzárt földet meghódítnia s hogy odajuthasson, az ortodoxia Scyllája s a pietizmus Charibdise közt kell hajóját átkormányoznia.

• Miért homályos a látás a színes kontaktlencsékben?
• A valóságértelmezés paradigmái a posztmodern korban Muhel Gábor Muhel Gábor, filozófia, episztemológia, világnézet,
• Látótér-meghatározási technika

Az elsőnek legszembeötlőbb veszélye a minden dogmatizmussal végzetszerűen együttjáró felekezetiesség, a kizárólagosság követelése, az egyedül üdvözítés valamely monopóliuma nevében, melynek a vallás érdekében való propagandája sem képes szabadulni egy felekezet partikuláris érdekeinek szolgálatától.

A vallásoktatásban ennek kifejezése az a sajátságos értékelés, mely a többi vallásokban, sőt a többi felekezetekben is merő pogányságot és - massa perditionist lát; ennek folyománya a keresztyén egyházon kívüli vallásalakok iránti közöny még protestáns tankönyvekben is, meg az a különös apológia a keresztyénség mellett, mely a Buddha vagy zarathustra emelkedett szellemének történetietlen lekicsinylésével kívánja felmagasztalni - nem is Jézust, hanem amit a niceai meg az athanasiusi hitvallások keresztyénségnek tanítnak.

A pietizmus öröksége a vallásoktatás terén az építés sürgetése.

A valóságértelmezés paradigmái a posztmodern korban

Megszívlelendő elv, melyet a nevelő oktatás nem is késett értéke szerint felhasználni. A modern pedagógia is tudja, hogy minden világnézet világfelfogás történelmi típusai lehet építő, azaz a kedély- és érzésvilágot elmélyítő és tisztító, sőt minden tárgy tanítása alkalmat adhat vallásos kedélyállapot fölkeltésére is: mikor a történelem nagy összefüggéseinek törvényszerűségét tárja fel az avatott mester, vagy a bámulatos rendet, mely ezerszeresen összefonódó törvényekkel nemesíti a mikrokozmoszt s a makrokozmoszt káoszból - kozmosz-szá, nem a vallásos szemlélet lendületére emelkedik-e?

Az ebből származó nagyobb időegységek, mint perc, óra és nap, nem SI-egységek, mert egyrészt nem tízes számrendszerűek, másrészt szükség van egy időnkénti ' szökőmásodperc '-re, mégis hivatalosan elfogadott az SI-rendszerrel való használatra, bár a hónapoknak és éveknek nincs meghatározott másodperc-hosszúsága. A másodperc hivatalos meghatározása a következő: A másodperc a cézium atom alapállapotában a két hiperfinom szint közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9    periódusa. Az előtti meghatározás a következő volt: A másodperc a tropikus év Az idő definíciója egyaránt nagy fontosságú a tudományban és mindennapi életünkben is. Az idő minden ismert tulajdonsága ebből a definícióból származik.

De éppen olyan indokolatlan túlzás volna világnézet világfelfogás történelmi típusai kívánni, hogy Palesztína földrajzának tanulása okvetlenül épületes legyen, minthogy minden számtani vagy történelmi órából építést csikarjon ki a tanító.

Közös a kettőben a dogmatizmussal járó közömbösség, nem egyszer szinte érzéketlenség az oktatás elemi parancsa, a maradék nélküli megértetés parancsa iránt, az értelem elutasíthatatlan követelményeinek mellőzése - akkor, mikor az értelem legsajátosabb munkáját, az oktatást vállalja magára.

1. Muhel Gábor: A valóságértelmezés paradigmái a posztmodern korban
2. Délvidéki Digitális Adattár
3. Mi a filozófia? | hajduszoboszlohfe.hu
4. Huszadik század, 1.
5. A tudomány és az iskola avagy mi legyen a jutalma a XX.
6. Fórum gyógyszerek a látás javítására

A legrikítóbb jellemvonása a típusnak - s a legjogosabb kifogások tárgya - a sokszor bámulatba ejtő nemtörődömség a tanuló előtt tárva-nyitva álló benyomások s a tervszerű ismeretközlés természetével, mely egy világképet ad a fejlődő léleknek, s ezzel szegény gyermeknek meg kell próbálnia kiegyeztetni egy másikat, melynek igazolására, sőt megértetésére is, talán semmi útbaigazítást sem kapott. Az eredmény: ellentét a »tudás és hit« között, talán titkos sajnálkozás az egyház elmaradottságán, mindenesetre bénult lelki élet és disszonáns életfelfogás.

Csodálkozhatunk-e, ha így üt ki az eredmény, mikor a középiskolai tanulónak szabad megtanulnia, hogy Deukalion és Pyrrha és a káosz és Apollón annyi ezer szépséges mítosszal együtt - a vallásos költészet műve, de Noéról, Sámsonról vagy a teremtésről nem szabad megtanulnia, hogy azok nem kevésbé mítoszok?

A természettani órán rég felcserélte már a Ptolemaios-féle kozmológiát a Kopernikuszéval, de ha a káté úgy tanítja, a napnak meg kell állnia az Ajalon völgyben; Mózesnek halála után kell »könyveit« befejezni.