A filozófiai világkép jellemzői


János Világkép — emberkép — pedagogikum A pedagógia régóta küzd azzal a problémával, hogy miként lehet a konkrét ismeretek révén érzékeltetni a különböző történeti korok világképeit, emberfelfogását. A művelődéstörténész-biológus szerző az élettudományok ismeretein keresztül próbál betekintést nyújtani egy-egy korszak világra, emberre vonatkozó teóriáiba.

Mindezt Arisztotelész természetismereti, kozmológiai nézeteinek bemutatásával teszi. A Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Intézetében a tanár szakos hallgatók neveléstudományi képzésének alapját az utóbbi években két történeti tárgy képezte: a neveléstörténet és az azzal párhuzamosan tanított művelődéstörténet.

ideiglenes részleges látásvesztés

A tágan értelmezett művelődéstörténet, amely a történeti korszakok természetről, művészetről, vallásról, köznapokról, mentalitásról stb. Minden kornak szüksége mutatkozott arra, hogy a rendelkezésére álló tapasztalatokat, ismereteket, hagyományokat, szemléleteket, nézeteket rendszerbe állítsa, s annak segítségével jellemezze s konzerválja a világról szóló elképzelését, majd ezt az általa választott teljességet áttekintse, arról megállapításokat tegyen, amelyekkel a múltat, a jelent és a jövőt értelmezhetőnek tudta.

A világképek a legnagyobb, meghatározható mintázatok — a hozzájuk tartozó gondolkodási módszerekkel, kiválasztott, illetve elhanyagolt ismeretekkel stb. A pécsi tanárképzés két történeti tantárgya közül a művelődéstörténeti jellegű a világképeknek, a világképek összetevőinek s a világképekből következő emberképeknek a bemutatását vállalta magára ilyen módon a a filozófiai világkép jellemzői szeletet ragadta meg Géczi—Striling—Tüske a és ba neveléstörténet pedig az emberképet követő gyermekkép s a közvetítést szolgáló, a az ujjak hegyei zsibbadnak előtérbe állító intézményrendszer, az iskoláztatás történetének és a pedagógiának mint tudomány történetének a fölvázolását ígéri Mészáros—Németh—Pukánszky ; Kéri ; Kéri A természethez való viszony A világképek bármelyike tartalmazza az ember természethez való viszonyát.

E kapcsolat létének hangsúlyozása önmagában kevés: annak kialakulása, tartalma, a gondolkodásra, a viselkedésre és az intézmények tartalmára irányuló nyílt és rejtett utasításai föltártak: többnyire a filozófiatermészetbölcseletének is a tárgya, s valamiképpen a kozmológiai elképzelések mentén tárul föl, így a science-történet része.

A művelődéstörténetben a korszakok kozmológiai elképzelésének természeti oldala, annak mindennapi okai és fokozatosan terjedő, a diszciplinalizálódás irányába igen lassan elvezető gyakorlata is megjelenik.

A vallás korai formáiból, a mítoszok elemeiből — pl. A korai civilizációk az élelem megszerzésének stratégiái — vadászat, gyűjtögetés, mezőgazdaság — mentén, a struktúrájuk pedig a megszerzési mód kanonizációja alapján alapvetően értelmezhetőek. Az egészségügyi és a kultikus szokások szorosan kötődnek a táplálkozási gyakorlathoz: az intézmények ezek együttes fenntartására szerveződnek.

a filozófiai világkép jellemzői színes lencsék látásjavítás nélkül

A folyó menti civilizációk csoportvezetőjénél az uralkodói és a papi szerep összefonódása is a természet egyazon elemeinek többfunkciójú fölhasználására utal. A korai korszakok embere olyan antropomorf világfölfogást konstruált, amelyben megtalálta a maga alávetett helyzetét is. A történetileg újabb világképek — a hellenizmus több elképzelése, a középkor keresztény organikus, a reneszánsz vitalista, a felvilágosodás mechanikai, az utóbbi évszázadok párhuzamosan futó, nemegyszer torlódó, illetve összegző elképzelései — sajátosságaként látható a természethez, különösen az élő természethez való viszony újragondolása s az ember helyének és szerepének a szüntelen módosulása.

A milétoszi filozófia by clayton adam on Prezi Next

Juhász Nagy Pál ökológus ezt a folyamatot úgy írta le, mint egy szüntelen hintamozgást a természetrészként tekintett ember és az embernek alávetett természetpólusok között. Az antropomorfizációtól való eltávolodást, a természet dezantropomorfizált kezelését azonban nem csupán előnyös fejleménynek találta: a filozófiai világkép jellemzői javasolta a közös alapú ökológiai és történeti szemlélet elterjesztését, amely által inkább részesedhetünk egy közösségi — általa is holisztikusnak nevezett — szemléletből, illetve tudásból.

A mítoszokká tömörödő, az ember egyedi emlékezetét fölváltó közösségi emlékezet formái a természetről megszerzett ismeretekre épülnek. A közösségi emlékezet — idegrendszertől független — adatainak megtartására szükségessé váltak a külső tárolások, a tudásátadás formái, az intézményes keretek, a szakemberek és a jelrendszerek.

A kulturális emlékezet formáiban, a múlttal, jelennel és jövőképpel rendelkező közösségek tudásában az élettelen és az élő világ ismerete rögzült, objektiválódott. Kétségtelen, hogy sok esetben megfeledkeztünk, illetve elhanyagolhatónak látásteszt ingyenes ennek az oldalnak a szem előtt tartását.

A korai magaskultúrák civilizációs folyamatai között a gyakorlati mesterségek — az agronómia, az orvoslás, a kereskedelem, a kereskedelmi mozgásokat szolgáló geográfiai ismeretek, a települések kialakulását és a földművelő életmódot segítő technológiák, az asztronómia, a naptárkészítés, a közösségi a filozófiai világkép jellemzői járuló adminisztrációs eljárások stb. Mindezek áttekintése ugyan a diszciplínák történetével foglalkozó botanika- zoológia- orvoslás- agronómia- kémia- technikatörténet stb.

A lélektan története | Digitális Tankönyvtár

Az élettudományok elemei, a világkép, az emberkép és az intézményesen közvetített tudás kapcsolatai Egy-egy korszak biológiai, medicinális, ökológiai és agrárismeretei a filozófiai világkép jellemzői az élettudományok gyakorlata, majd elmélete által fölhalmozódó tudás — alapvető szerephez jutottak a a filozófiai világkép jellemzői elitje által képzett világképekben, s e világképek jóvoltából a nemzedékek során átadandó ismeretek között — ha változó mértékben is — helyük volt.

Az élettudományok történeti ismerete — a világképek konstruálásában betöltött szerepük jóvoltából — hozzájárul a korszakok pedagogikumának megértéséhez. Ezzel ugyan nemegyszer elfedődött az eredetük is, például a liturgikus naptárak tartalmában a mezőgazdasági megfontolások, a mnemotechnika és az írás-olvasás változásai mögött az emberi a filozófiai világkép jellemzői és a gondolkodásról szóló orvosi tudás, a képi ismeretközvetítés mögött az orvostudományi és a biológiai illusztráció azon felismerése, hogy vannak olyan jegyek, amelyeket a vizuális jelrendszerektől függetlenítve, nyelvileg nehezebben és pontatlanabbul közvetítünk.

De a középkori universitasokon bevezetett — késő római és arab eredetet is magán viselő — skolasztikus gondolkodási módszer is nem csupán megengedi, hanem föltételezi s teológiailag indokolja az érzékszervi megfigyelések és tapasztalatok fölhasználhatóságát, amelyhez hozzájárult az, hogy az európai — gyakorlati — orvoslás, a ki lézer látáskorrekciót végzett ismeretek révén, oknyomozó, "filozófiai" hátterű orvoslássá vált.

Mindezen fejlemények nyomát magán viseli a intézményen kívüli és belüli képzés valamennyi szintje.

Világkép – emberkép – pedagogikum

Egy példa: Arisztotelész természetismerete, kozmológiája és az abból következő pedagogikum Kozmológia Arisztotelész kozmológiájának megismerése számos tanulsággal szolgál. Az, hogy Arisztotelész rendkívül mély élettudományi tapasztalattal rendelkezett — nem véletlenül nevezzük a zoológia atyjának —, s ilyen tárgyú műveiben az állatvilág rendszertanát is megalkotta, azt eredményezte, hogy univerzumelképzelésében a természeti dolgok is megjelentek, mégpedig olyan struktúrában, amely nem mondott ellent a teljességelképzelésnek.

Mitikus világkép[ szerkesztés ] Gízai piramisok A mitikus világkép alapjai egy társadalom mítoszainak összessége, azaz a mitológia.

Néhány magyarázó elvre visszavezette a maga homocentrikus kozmoszát, s arra az eredményre jutott, hogy az Elemi világ egységei — benne az élőlények különböző csoportjai — ugyanúgy indoklódnak, mint az élettelen dolgok vagy az elemi világ szféráinál nagyobb szellemiséggel rendelkező szintek. Ami gondolkodástörténetileg talán a leginkább érdekes, hogy véleményét az univerzum felépüléséről és működéséről többször módosította. A kulturális áthagyományozás görög változatának azon sajátossága — szemben a zsidó, az egyiptomi, illetve a mezopotámiai hagyománnyal —, hogy a kollektív ismeretekkel szemben az egyéni elképzelések is teret kaphattak, s az egy-egy személyhez, illetve követőihez kapcsolt ismeretek összevetése nem zárta ki az elvetett, illetve megcáfolt ismeretek hivatkozhatóságát, Rövidlátás szem torna esetében egyetlen életművön belül is megmutatható.

Post-Nassassian tudományos racionalitás

Arisztotelész, aki maga is egyéni teljesítmények — Püthagorasz, Platón — nyomában haladt, az univerzumot három, határozottan megkülönböztetendő, de egymással kapcsolatot mutató nagyobb részből állónak találta. Legutoljára kidolgozott nézete szerint — a Metafizikában és Az égboltban kifejtettek értelmében — az univerzum mozgásának végső forrása egy önmagát elgondoló értelemtől, a Mozdulatlan Mozgatótól származik. Ebből a tisztán szelleminek tekinthető, anyag nélküli formából ered az alatta lévő égi világ kör alakú mozgása.

Az égi világ a külső szféra és a "Hold alatti világ" között helyezkedik el, anyaga az ötödik elemből, az étherből áll, s benne a filozófiai világkép jellemzői kontinuus testek Nap, Hold, csillagoktermészetükből adódóan kör alakú — azaz egyszerű — mozgást végeznek megszakítatlanul és örökké.

Bármely égitest az őt befoglaló étherrel együtt, a maga szférájával együtt mozdul el. Az égi világban nincsenek ellentétek.

A szó, amely újjászületésként fordítható, jól érzékelteti a reneszánsz két fontos jellemzőjét: tudatos szembehelyezkedését a középkorral és az antik kultúrához való visszatérés igényét. A reneszánsz történelemszemlélet értelmezése szerint a műveltség normájának tekintett antikvitást egy barbár korszak követte.

Az éther pedig valamiféle lélekkel rendelkező anyag, s a tulajdonságából következik a tökéletesnek tekintett körmozgás. A "Hold alatti világ" az Elemi világ. A négy őselem tűz, víz, föld, levegő különböző keveredésének eredményeként jöttek benne létre a szintek.

Tartalom ajánló

A négy egyszerű anyag, az őselemek mozgása egyenes vonalú, felfelé, illetve lefelé tartó, s a körmozgással szemben tökéletlennek minősített többek között azért, mert ellentétre mutat.

Arisztotelész tehát az univerzum jelenségeit céllal rendelkezőként láttatta, s ennek az okát a Mozdulatlan Mozgatóban, illetve az általa befolyásolt égi testekben adta meg. Maguk a természeti jelenségek, amelyek az Elemi világban lezajlanak, ezzel a természetmagyarázó elvvel telítettek, s egy végső cél felé irányítottak.

S ezzel a magyarázó elvvel a fizika számára évezreden át tartó mértéket adott. E gömb alakú kozmoszelképzelésben a kívül elhelyezkedő Mozdulatlan Mozgató teljesen, az Égi v.

Csillagvilág csökkenő mértékben isteni természetű, a középen található Elemi világ, maga a Föld pedig anyagias viszonyok közt valósult meg. A mindenség közepén nyugalom van, s a négy őselemnek már nincs semmi isteni természete ezért egyenes vonalú a mozgásuk, s ezért van, hogy a belőlük keletkező testek keletkeznek és elmúlnak.

Arisztotelész univerzumában a Mozdulatlan Mozgatóba gömbhéjszerűen beágyazódó Csillagvilág — a különböző mozgások azaz mozgatók számának megfelelve — 47 vagy 55 koncentrikus szférából áll. Ez az elképzelés azonos a korabeli a filozófiai világkép jellemzői matematikai alapokon nyugvó álláspontjával.

A legalsó szféra maga a Föld. A hierarchikus rend, amely a szellemdús égi világban tapasztalható, az anyagi világra is érvényes. Arisztotelész a maga Scala naturae-jában alsóbb és felsőbb fokú anyagszerűbb, illetve szellemszerűbb szinteket határozott meg, ahol az őselemekhez közelebbi rokonságot mutatnak az azonos részekből álló anyagok ásványok, kőzetek s távolabbit az összetett dolgok növények, állatok, ember. Arisztotelész az állatok osztályozását is elvégezte az anyag s a három részből álló lélek aránya szerint.

Az Elemi világ csúcsán álló ember válik a filozófiai világkép jellemzői természet valamennyi szintjének a céljává.

Piaget fiatalkorától három attitűdöt egyesít: biológus, aki azemberi elmét mint biológiai képződményt, sajátos alkalmazkodási eszközt kezeli; filozófus, aki az ismeretelmélet hagyományos dilemmájára, az empirizmus-racionalizmus vitára a megoldást az értelem fejlődésében keresi. Végül Piaget mindezt a biológiai és filozófiai mondanivalót a francia funkcionalizmus gyermek iránti érdeklődésének keretében, Claparede és Binet követőjeként kapcsolja a tapasztalati anyaghoz.

Arisztotelész — igencsak vázlatosan bemutatott — kozmológiájára látáshigiénés alapvető szabályok teljes egészében a hierarchikus szerkezet a jellemző.

Egyik végső pontját a szellemtelen anyag, a másikat az anyagtalan szellem alkotja, s köztük átmeneti formák folyamata tartja fenn a kapcsolatot. Az emberkép Az ember az — élettelen dolgoktól a filozófiai világkép jellemzői élők összességét tartalmazó — Elemi világ csúcsán állva az anyagi dominanciájú testek fölött a legtökéletesebb.

Ebben a világban valóságát az teszi lehetővé, hogy a nála alacsonyabb rendű létezők léteznek, mintegy azok talapzatán áll, ugyanakkor az alacsonyabb osztályok létezésének is ez a célja. Az ember szellemi helyzete lehetővé teszi azt, hogy a fölötte álló Csillagvilág tagjain át az Elemi világ szférái közül a legerősebb rokonságot mutassa a Primum mobiléval.

Miként a kozmosz hierarchiájában, úgy a poliszban is a jó poliszpolgárnak betagolódásának rendjével — szak- és általános válogatott szemüveg alapján — illett tisztában lennie. A nevelés célját és funkcióit a lélek mibenlétében határozta meg, s el nem hanyagolhatónak tartotta az ember lelkéhez tartozó testtel való foglalkozást sem. Arisztotelész nyomán a tapasztalati tények hangsúlyozása nemcsak a bölcseleti és a "tudományos" gondolkodásban kerülhetett előtérbe, hanem a nevelési alapelvekben is.

Pedagogikum Arisztotelész tudományrendszertana kozmológiai elképzelésének megfelelően, azt leképezve tagolódik. E rendszerben a pedagógia helyét is kijelölte: a tudományok közvetítéséhez összefoglalta az alkalmas nevelési elveket. A kozmosz szellemi és anyagi elveiből következő természetes hajlam bármely emberben jelen van, s ennek nevelés általi fejlesztése kialakítja az erényes lényt, s aki az erénnyel összhangban, természetes módon képes élni, az boldog.

a filozófiai világkép jellemzői

A szellemi és a testi összhangot a harmonikus ember eszménye, kalokagathia foglalta egységbe, s minden apa számára törvényesen kötelező volt, hogy fiú utódját beszéd- és látási rendellenességek elérésére sarkallja. A tudás és a műveltség elérése ugyan szülői érdek, de mögötte ott állt az is, hogy e tulajdonságokat a közösség kiemelt módon becsben tartotta.

A múzsai és a testi képzés abból a fölismerésből következik, hogy az ember, a létező dolgok láncolatába fűzve, kettős tulajdonságú: egyszerre anyagi és szellemi természettel rendelkező. E kettősség a nevelés tárgyainak tartalmában is szem előtt volt tartva, s értéknek minősült, mert mindkét képzés a lélek s értelem természetének felismeréséhez, belső összhangjának megtartásához vezet.

A hetedik évben kezdődő tervszerű nevelésben a készségek tanítója mindenekelőtt az olvasás és kevésbé a filozófiai világkép jellemzői írás és számolás megismertetésével képessé tette a gyermeket az áthagyományozó kultúra alaptechnikáinak használatára s az olvasási gyakorlatok révén alkalom teremtődött az irodalomban rögzült hagyományba való bevezetődésre is. Az irodalomban való jártassághoz a szóbeli átörökítés azonban nagyobb mértékben járult hozzá: a korabeli olvasási módok egyike, az emlékezetet inkább fejlesztő tanító felolvasás jelentette a homéroszi költeményekben ábrázolt erények megismerését.

A musikéből való részesedésben a zene, az ének, a hangszerek használata s kevésbé a tánc járt elöl. A mulattatás, a gyönyörködtetés és a testi edzés gyakorlati céljai mellett azonban ott kell látnunk azt a püthagoreus hagyományt is, amelynek értelmében e képzési formával a filozófiai világkép jellemzői a kozmosz harmóniájába való beilleszkedés is, és fölfedezhető a test mikrokozmoszának a filozófiai világkép jellemzői az univerzum makrokozmoszának az összehangoltsága.

A testi nevelés formái a lelket magában foglaló test szépségének kifejlesztését, a test funkcióinak uralását, a mozgás, a gesztusok, a mimika összhangját, végső soron a kalokagathia eszményének megvalósítását szolgálta. Arisztotelész univerzumelképzelése — szellemtörténetileg érthető módon — magába fogadta a megelőző és a kortársi pedagógiai gyakorlatot is, s arra többnyire elfogadható magyarázatot adott. Arisztotelész kozmoszának emberképe s az emberkép következménye a gyermekkép, s a pedagogikum a későbbi korokban tovább élt, s egy-egy időszakban nagyobb hatásúvá vált, például a hellenizmus sztoicizmusában, illetve a keresztény skolasztika, illetve újabb átértelmezésekkel az európai reneszánsz időszakában.

Arisztotelész tevékenységében a világról, az emberről és a gyermekről kialakított kép, a megértésükhöz szükséges műveltségelképzelés és az intézményesen átszármaztatandó ismeretek következménye vált pedagógiai elvvé. A szoktatással, cselekedtetéssel fejlesztendő, természettől fogva emberben nem lévő etikai erények és az oktatás útján kifejleszthető szellemi erények együttesen olyan boldog embert képesek kialakítani, aki nemcsak a tudástartalmakkal rendelkezik, hanem képes az univerzum egyetemes elveit belátni és életét arra alapozni.

A rá oly jellemző indukciós gondolkodási módszer az élettudmányokban megszerzett tapasztalatát követve minden munkájában megjelent.

A fentiekben erre a kapcsolatra igyekeztünk felhívni a figyelmet. Az élettudományok eredményeinek ismertetésére két eljárás kínálkozik. Az egyiket az élettudomány-történetek kínálják, s erre a szakképzés formáiban, esetleg a szakmódszertanokban kerülhet sor.

A másik, általunk követett mód az, amikor számba vettük azokat az élettudományi eredményeket, amelyek a korszakok kozmológiáiba beépültek, s gondolkodás-módszertanának részét képezték, majd e művelődéstörténetileg releváns világképek következményeit vizsgáltuk a filozófiai világkép jellemzői.

A világképekből következő ember- és gyermekképekben, az oktatás formáiban, színtereiben, tartalmában s mindenekelőtt az intézményesen átörökített műveltségképben megkerestük az élettudományi ismeretekből származó, illetve azokkal összhangban álló — elsődlegesen a gondolkodás módszertanára vonatkozó — elemeket.

Ez utóbbi eljárás iskoláztatástörténeti hozadéka értékesebb, és a rendszerszemlélet kialakításához jelentősebb mértékben járul hozzá. Irodalom Csapó Benő : A tudáskoncepció változása: nemzetközi tendenciák és a hazai helyzet. Új Pedagógiai Szemle, 2. Gáspár László — Kelemen Elemér é.

Okker Kiadó, Budapest. Géczi János : A neveléstudomány történeti dimenziói. In Báthory Zoltán : Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Osiris, Budapest. Kéri Katalin  Bevezetés a neveléstörténeti kutatások módszertanába.

A mitológiai világkép sajátosságai. A mitológiai világkép jellemzői

Műszaki Kiadó, Budapest. Kéri Katalin szerk. Tárogató Kiadó, Budapest. Kőrösné Mikis Márta : Az innovatív pedagógiai gyakorlat definiciója. Új Pedagógiai Szemle,  Osiris Kiadó, Budapest. Modra Ildikó : Oktatás és Internet. Új Pedagógiai Szemle, 9. Németh András szerk.

Európai kölcsönhatások, nemzeti sajátosságok. Nyíri Kristóf : Az írásbeliségről és néhány új médiumról. In Béres István — Horányi Özséb szerk.

Osiris Kiadó, Budapest, —